Hírek
2016. Június 20. 14:09, hétfő |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Szebeni István először vitte medencébe egyéves kisfiát
Szebeni István korábban sosem gondolta volna, hogy egyszer az ő életét egy 9,5 kilós, 80 centiméter magas egyéves kis emberke fogja irányítani.
Tavaly április végén viszont teljesen megváltozott az élete, ugyanis megérkezett Patrik, aki mára, a család mozgató rugója lett. Az örökmozgó emberke mellett édesanyja, Anita 24 órás szolgálatban van, István, pedig amikor csak teheti, velük tölti az idejét.
„Kisfiam április 29-én lett egy éves, én pedig május elején kezdtem el dolgozni a Tv2 Mokka műsorvetőjeként, így akkor nem nagyon volt időm arra, hogy a kiscsaláddal elutazzunk ünnepelni. Most viszont sikerült néhány szabadnapot kapnom és végre megünnepelhettük Patrikot. – meséli a műsorvezető – és mivel mással, mint rögtön wellness hétvégével. Egy kis aggodalommal érkeztünk a Bambara Hotelbe, Felsőtárkányba, mert nem tudtuk, hogy a kisfiunk hogyan fogja fogadni az óriási medencéket, a szurikátákat és a szálloda barlangfürdőjét. Hamar kiderült, hogy túlaggódtuk a dolgot, mert a gyerek úgy viselkedett a vízben, mintha világéletében az lett volna a természetes közege. Anitának erősen kézben kellett tartania, mert úgy csapta a vizet, hogy majd kiugrott a kézből.” – nevet.
A Bambara Hotelben minden adott volt, hogy a kis embernek nagy napja kellemesen teljen. Bizsu a szálloda kabala szurikátája csoki tortával köszöntötte, Hollyval pedig együtt homokozott a medence partján.
„Nem tudtuk, hogyan fogadja Patrik majd az életnagyságú szurikátákat – veszi át a szót Szebeni Anita – de ezzel sem volt probléma, sőt egy óvatlan pillanatban még Bizsu orrát is elkapta, onnan kezdve nagy barátok lettek.”
Szebeniék élvezték a jó időt és örültek, hogy egymással tölthettek néhány napot. Az afrikai hangulatú Mali Beachen megmártóztak a medencékben, és hosszasan játszottak a gyerekpancsolóban, ahol Patrik a játékokon kívül kis pajtásokkal is megismerkedett.
„Nagyon barátságos kisfiú, nyitott és mosolygós. Annak ellenére nyit az idegenek felé, hogy a legtöbb időt anyukájával tölti. Mindig fülig ér a szája és rendben van a szénája.” –mondja büszkén az édesapa.
A szülők bevallása szerint nagy segítség számukra Anita édesanyja, aki, amikor szükség van rá, rögtön ott terem az unokája mellett és vigyáz rá, míg a fiatalok egy kicsit szusszannak. Pihenni is nem egyszer vitték már, Anikó, aki örömmel vigyázott Patrikra, míg a szülők szaunázni mentek.
A család büszkesége, születésnapja másnapján tette meg az első lépéseket és nem sok kell ahhoz, hogy elfusson szüleitől, akkor aztán a sportos apuka futhat majd kisfia után.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 05. 09:15, vasárnap | Bulvár
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb embere, egy japán asszony
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó; az asszony haláláról az NHK japán közszolgálati televízió adott hírt szombaton.
2025. Január 03. 10:14, péntek | Bulvár
One Magyarország Zrt. néven folytatja a működését a Vodafone Magyarország
Januártól One Magyarország Zrt. néven folytatja a működését a Vodafone Magyarország, a Vodafone HU mobilhálózat elnevezése One-ra változik, a Vodafone és a Digi üzlethálózatát összevonják
2025. Január 02. 08:48, csütörtök | Bulvár
Megnyitották a teljes 1-es pályát az eplényi síarénában
2024. December 29. 08:40, vasárnap | Bulvár
KO-győzelme után elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok
Harminchat évesen elhunyt Paul Bamba profi bokszvilágbajnok egy héttel az után, hogy megszerezte a WBA szervezetnél a cirkálósúly arany övét.