A Magyar Rezidens Szövetség elnöke hangsúlyozta: ők a magyar egészségügy újjáépítésében érdekeltek. Új keretrendszerre van szükség, ami gyógyír lehet az orvosmigrációra.

– Mire elég ez a három hónap?
– A három hónapos időtartam egy megelőlegezett bizalom az orvostársadalom részéről a kormányzat irányába. A múlt héten azt tapasztaltuk: a kormányzat lépéseket tett annak érdekében, hogy az ágazati humánerőforrás-krízis mégis meg tudjon oldódni. Mi pedig ennek következtében konstruktivitásunkat jelezve három hónapos átmeneti időre felfüggesztettük a felmondó nyilatkozatok aktiválását. Ez arra elég lehet, hogy megnyugtató válaszok szülessenek, s egy olyan ütemezett bérrendezés induljon el, ami képes lassítani az orvoselvándorlást. Ez azért is sürgető, mert a 2011-es esztendőben már 1200 orvos döntött úgy, hogy külföldre megy. Ez sajnos rekord. A probléma egyre súlyosabb.

– Ha nem sikerült volna új tárgyalási alapokat teremteni, január elsejével valóban a rendszer összeomlására ébred az ország?
– Az ellátórendszer tőlünk teljesen függetlenül fokozatosan omlik össze. Éppen ezért folyamodtunk ehhez a kétségbeesett megnyilvánulási formához, s ennek a folyamatnak a része a túlmunkáknak a januártól történő visszamondása is. A felmondások lejártával február végétől még nehezebb helyzet állhatott volna elő. Jelentősen beszűkültek volna a kapacitásai az ellátórendszernek. Ezúton is szeretném hangsúlyozni: mi a magyar egészségügy újjáépítésében vagyunk érdekeltek. Amíg látunk módot arra, hogy ez történik, addig minden lehetőséget meg kívánunk ragadni. Sajnos jelenleg a magyar egészségügy fokozatos leépülésének vagyunk a szemtanúi. Ezt a szomorú folyamatot szeretnénk az akciónkkal megfordítani.

– Sokszor esik szó az orvostársadalmon belül meglévő törésvonalakról, gondolok itt mondjuk a generációs dimenzióra. A jelenlegi „bérharc”, vagy inkább a rendszer új alapokra helyezésének a kísérlete megérzi a meglévő feszültségeket, vagy az ágazatban létrejött esetleg egy összefogás?
– Egy eddig Magyarországon még nem tapasztalt orvostársadalmi összefogás jött létre. Példa nélküli, hogy professzorok, főorvosok álljanak föl a fiatal orvosokkal és közösen akarjanak küzdeni azért, hogy valóban egy élhető magyar egészségügy jöjjön létre. Ahogy körbejártuk az országot, kiderült: a doktorok keretrendszer-változást akarnak. Az orvostársadalom nagy többsége új keretek között szeretne gyógyítani és dolgozni. A többség abban érdekelt, hogy a betegek, orvosok és szakdolgozók számára egyaránt megalázó helyzetet felszámoljuk. Ennek az egyik kulcskérdése a bérrendezés, a munkakörülmények rendezése, valamint a hálapénz felszámolása is.

– Az elmúlt napok egyik fontos hozadéka az a körülbelül negyvenmilliárd forint, ami a bérek területén jelenthet némi lázcsillapítást. Ez mire lesz elég?
– Az egyeztetések még csak most kezdődnek, ennek pontos koreográfiája, ütemezése még egyeztetés alatt áll. Abban vagyunk elkötelezettek, hogy valamennyi orvost érintő alapbérrendezés induljon el, a létrejött egység ne sérüljön a finanszírozással kapcsolatban sem. Az orvosok nehéz helyzete már nem értelmezhető szakmánkénti bontásban, hiszen már valamennyi területen adódnak megélhetési nehézségek. Az általunk meghirdetett bér- és munkakörülmény-rendezési célokat kívánjuk legfeljebb két-három lépcsőben megvalósítani. Ezek azok a keretek, amelyek meg tudják tartani a kollégákat, ami a már említett migrációt csökkenteni tudja. Azt várjuk az államtitkárságtól, hogy első lépcsőben egy százezer forintos bérrendezést iktasson be, ezzel adva nyomatékot a folyamatnak. Ennek a részletei az egyeztetések folyamán derülnek majd ki.

– Itt egy nagyon súlyos konfliktusról van szó, amit nem a jelenlegi kormányzat és az orvostársdalom szereplői idéztek elő. A megoldási kísérleteket mennyiben segíti az, hogy alapvetően – a súlyos helyzet ellenére is – nem látunk háborúskodást? Szinte úriemberi hangnemben folyik a „harc”.
– A kulturált hangnemhez eddig is tartottuk magunkat, és ezután is tartani fogjuk. Ami a kialakult helyzetet illeti, itt valóban egy több évtizedes problémáról van szó. Ez most ért el abba a krízisállapotba, ami mindenképpen beavatkozást igényel.

– Ez mindenképpen pechje az Orbán-kormánynak, a sok egyéb probléma mellett.
– A megoldás, az előzményektől függetlenül, a jelenlegi kormányzatnak a feladatává vált, függetlenül a külső makrogazdasági folyamatoktól. Több évtized magyar kormányainak a közös felelőssége a kialakult állapot. Viszont egyedül a mostani kormánynak a lehetősége, hogy megállítsa ezt a negatív tendenciát. Az elkövetkező néhány hónapban nagyon világosan ki fog rajzolódni, hogy merre vezet az út a magyar egészségügy számára. Ha a kormányzat egy történelmi kiegyezést tud létrehozni az orvostársadalommal, az egészségügyi dolgozókkal, azzal több évtizedes adósságot tud rendezni. Ha ez nem valósul meg – mert sajnos még ez is benne van a pakliban –, akkor egy történelmi demoralizálódásnak lehetünk szemtanúi. Hiszen annak az lehet az üzenete, hogy az egészségügy eddig sem volt fontos, s a jövőben sem számíthat változásra. Mi azért küzdünk, hogy meg tudjunk élni a munkánkból, ne kényszerüljünk elhagyni az országot, valamint a bérrendezés mellett egy új keretrendszer – egy hálapénzmentes egészségügy – jöjjön létre. Ha ez a szövetség megszületik, az hihetetlen energiákat tud felszabadítani. Ha ez elmarad, annak beláthatatlan következménye lehet, ugyanis nagyon sokan ennek a reményében tartanak még ki.

– Ön gondolkodik azon, hogy külföldre megy?
– Azért dolgozom, hogy itthon tudjak maradni. Én magam is egyik napról a másikra élek a szakorvosjelölti fizetésemből, s a saját jövőbeli életkilátásaimat is befolyásolja, hogy mi lesz ezeknek a tárgyalásoknak az eredménye. Nem szeretnék külföldre menni, de ha nem fogok tudni megélni és családot alapítani, ha arra akarnak kényszeríteni, hogy hálapénzből éljek, akkor kénytelen leszek megfontolni ezt a lehetőséget is.

– Elismerve, hogy valóban méltatlanok az orvosok körülményei, de mégis: magam is voltam már olyan helyzetben, hogy orvosnál járva fel kellett hívnom az illető figyelmét arra, hogy nem őriztünk együtt libát, a normális hangnem kijár mindenkinek. A betegek nem tehetnek ezekről a körülményekről. Ennek ellenére is: a betegek hogyan viszonyulnak a kialakult helyzethez?
– A személyes élményem az, hogy a betegek értik azt a harcot, amit folytatunk, hiszen értük is tesszük. Ugyanakkor látom azt is: nagyon sok kolléga kiégett abban a nyomasztó környezetben, amit a több évtizedes egészségügyi keretrendszer teremtett. Ebben a tekintetben is megújulásra szorul a magyar egészségügy. Abban vagyunk érdekeltek, hogy ezt a kiégési folyamatot meg tudjuk fordítani. Ha az orvosok meg tudnak élni, ha érzik a megbecsültséget, azzal együtt jobb hangulat is jöhet létre a hazai egészségügyben.

– Olyan hangok hallatszanak, hogy Papp Magor nagyra tör. Tény, hogy lassan már minden nap találkozhatunk Önnel valahol. Vannak politikai ambíciói?
– Arra tettem személyes vállalást, hogy több ezer kollégával közösen megharcolok azért, hogy itthon gyógyíthassunk. Szerepvállalásomnak ez a mozgatórugója. Őszintén megvallva, szeretek orvosként dolgozni és szeretem a betegeimet is. Nem tervezem azt, hogy fiókba teszem a fonendoszkópomat.