Hírek
2019. Július 04. 14:10, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Kezdődik Szabó Győző regényéből a Toxikoma forgatása

A napokban kezdődik a Toxikoma című film forgatása, amely Szabó Győző azonos című regénye alapján, Herendi Gábor rendezésében készül - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.
A produkcióban a színész Szabó Győzőt Molnár Áron, a pszichiáter Csernus Imrét Bányai Kelemen Barna játssza. Szabó Győző executive producerként is szerepel a stáblistán, a producerek között pedig Herendi és Illés Gabriella neve olvasható.
Illés Gabriella elmondta, hogy az eredeti regényt kiindulópontként használták. Az alkotók végül abban állapodtak meg, hogy "egy Whiplash- vagy Good Will Hunting-szerű buddy történetet kell elmesélnünk a két hős, a drogos alfahím és az Istent játszó pszichiáter egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról".
"Szabó Győző Toxikoma című regénye különösen közel áll hozzám, hiszen a heroinizmusáról szóló személyes történetében magam is érintett vagyok" - idézte a Filmalap közleménye Herendi Gábort. A rendező elmondta, hogy a Valami Amerika forgatása előtt Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház akkori igazgatója, ahhoz a feltételhez kötötte Szabó Győző filmbeli szereplését, ha hajlandó bevonulni és alávetni magát az elvonókúrának.
"Személyesen konzultáltam dr. Csernus Imrével, hogy vajon Győző egy ilyen megpróbáltatás után, hogy tud majd dolgozni. Dr. Csernus megnyugtatott, hogy Győzőnek a munka egyenlő lesz a gyógyulással, nyugodtan bízzak benne. Így is tettem" - emlékezett.
Szabó Győző elmondta, hogy a film a Csernus doktorral a terápia alatt kialakult kapcsolat fejlődését mutatja be. A színész megjegyezte: örül, hogy Molnár Áron játssza a filmben, mivel nagyon hasonlít fiatalkori önmagára.
A Filmalap támogatásával készülő Toxikomát a tervek szerint 2020 novemberében mutatják be a magyar mozik a Vertigo Média forgalmazásában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.