Hírek
2013. Május 17. 10:03, péntek |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Hajdú József szerint a fia szemében csak az számít embernek, akinek sok a pénze
Három éve nem áll szóba Hajdú Péter az apjával, aki szerint még most is az anyja irányítja Pétert.
Három éve nem áll szóba édesapjával Hajdú Péter. Az idős bácsi szerint az a legnagyobb probléma kettejük kapcsolatában, hogy a Frizbi műsorvezetőjét a mai napig édesanyja irányítja.
Péter azt hangoztatja, sanyarú gyerekkora volt, édesanyja egyedül nevelte fel, József nem segített nekik anyagilag.
- Egy szó sem igaz abból, hogy az édesanyja egyedül nevelte fel Petit. Tizenhárom éves volt a fiam, amikor elváltunk az anyjával. Jól kerestem, így Péter mindent megkapott, amit abban a korban lehetett. Amikor elváltunk az anyjával, a gyerektartás fejében otthagytam nekik a ház rám eső felét – kezdte a Hot! magazinnak a híresség édesapja, aki elárulta, miért romlott meg fiával a viszonya.
- A volt feleségem állandóan telebeszélte a fejét mindenfélével. Olyanokat mondott, hogy nem szerettem, de ez nem igaz. Mindig szerettem, és most is nagyon szeretem. Megpróbáltuk helyrehozni, de már nem lehetett. Azt hiszem, a fiamat mind a mai napig az anyja irányítja. Amikor utoljára nálunk járt, adott 70 ezer forintot, de azt is annyira megalázó módon tette, hogy azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Ledobott az asztalra egy tízezrest, aztán ment egy kört a lakásban, és odahajított még egy húszast. Majd tett egy újabb kört, és odadobott még egyet… Elfogadtam, mert semmi pénzünk nem volt. A feleségem jól le is szidott érte. Péter egy jószívű, belevaló gyerek volt, de sajnos megváltoztatta a pénz. Beképzelt és öntelt lett azóta, hogy pénze van. Lenéz bennünket. Úgy érzem, csak az számít neki, akinek pénze van – panaszolta az idős úr. – Nem az fáj, hogy anyagilag nem segít, hanem hogy letagadja, mennyit segítettünk neki. És hogy olyanokat ír a keresztapjának, hogy édesapja és felesége mentálisan züllött lenne.
Józsi bácsi azt mondja, a fülébe jutott, Péter arra vár, hogy édesapja kérjen tőle bocsánatot, ám apja szerint erre semmi ok sincs, épp ellenkezőleg. Péternek kellene bocsánatot kérnie, ám neki csak az számít, akinek pénze van.
- Azt kívánom neki – fejezi be az idős ember -, hogy visszakapja a gyerekeitől azt, amit ő csinált velünk, mert akkor lenne igazság a Földön.
Hajdú lapunk megkeresésére nem kívánt nyilatkozni a témában, de a Facebookon közzétette gondolatait.
„Drága Anyukám, köszönöm, hogy megtanítottál szeretni, köszönöm, hogy példát mutattál, hogy kell egy gyereket szeretetben felnevelni. Köszönöm, hogy felneveltél, köszönöm, hogy meghallgattál és meghallgatsz a mai napig, ha valami fáj. Ne haragudj rám, hogy a munkám miatt szemét, hazug, hiéna firkász gyalázkodásait és hazugságait kell olvasnod. Sehonnai bitang ember, ki nem tudja, hogy csak Tőled kaptam szeretet gyerekkoromban, aki nem tudja, milyen egy anyának egyedül felnevelnie fiát, s aki semmit nem tud a mi életünkről! Köszönöm, hogy vagy nekem! Szeretlek!”.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 05. 09:15, vasárnap | Bulvár
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb embere, egy japán asszony
Száztizenhat éves korában meghalt a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó; az asszony haláláról az NHK japán közszolgálati televízió adott hírt szombaton.
2025. Január 03. 10:14, péntek | Bulvár
One Magyarország Zrt. néven folytatja a működését a Vodafone Magyarország
Januártól One Magyarország Zrt. néven folytatja a működését a Vodafone Magyarország, a Vodafone HU mobilhálózat elnevezése One-ra változik, a Vodafone és a Digi üzlethálózatát összevonják
2025. Január 02. 08:48, csütörtök | Bulvár
Megnyitották a teljes 1-es pályát az eplényi síarénában
2024. December 29. 08:40, vasárnap | Bulvár
KO-győzelme után elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok
Harminchat évesen elhunyt Paul Bamba profi bokszvilágbajnok egy héttel az után, hogy megszerezte a WBA szervezetnél a cirkálósúly arany övét.