Francisco G. Calle Gladiolo egy siralmas tömbház negyedik emeletén lakik, és arra vár, hogy a végrehajtó kidobja a lakásából. Öt évvel ezelőtt vásárolta ingatlanát 205 ezer euróért Madrid déli, Getafe negyedében, amikor a lakásárak rekordszinten álltak. Akkor főpincérként elég jól keresett, és a törlesztés nem tűnt nehéznek. De egy évvel később kirabolták, támadói szétroncsolták az állát. Azóta rémálmok kínozzák, pszichiátriai kezelésre szorul, és munkaképtelenné vált. Ma már mindössze 400 eurós támogatásból él. Most a bank nemcsak a lakását kívánja lefoglalni, de a maradék százezer eurót is követeli.

„Elég a bankok diktatúrájából!” – hangzik lentről felfelé. A bejárat előtt a szomszédok és tiltakozó csoportok gyülekeznek, hogy Francisco jogait védjék. S mindez egy olyan országban történik, ahol a lakhatáshoz való jog szerepel az alkotmányban. „Az világ egyetlen országában sem dobnak ki senkit a tél közepén az utcára” – panaszolja José María Ruiz, az Ingatlanüzlet Érintettjei Platformjának (PAH) szóvivője. „Még az Egyesült Államokban sem.” Autóval alig tíz percre onnan Leganésben egy további kényszerkilakoltatás zajlik. Antonio Tomást, egy bissau-guineai bevándorlót vezetik el a Calle Rio Ebrón fekvő lakásából. A rendőrség a környéket széles körben lezárta. Egy magát igazolni nem tudó fényképészt és egy aktivistát előzetesen őrizetbe vettek.

Antonio Tomás számos bevándorló sorsát osztja: 2006-ban jött a felesége után, építőmunkásként jól keresett. Amikor az építőipari válság elkezdődött, gyorsan munkanélkülivé vált. Csak alkalmi munkát talált, ami túl kevés volt ahhoz, hogy az adósságait törleszteni tudja. A Caja Madrid takarékszövetkezetnek 170 ezer euróval tartozik.

„Elégnek kellene lennie, hogy a bankok megkapják a lakásokat” – nyilatkozta Ruiz. „Ez spanyol specialitás, hogy a jelzálog-követelések továbbra is fennmaradnak. Az Egyesült Államokban az ingatlan visszaadásával a probléma megoldódott, csak itt nem.”

Ruiz fáradhatatlanul sorolja fel a hasonló eseteket. A válság 2007-es vége óta 2011 első feléig Spanyolországban 350 ezer kényszerárverezést törvényesítettek, 125 ezer családot már az utcára tettek. „A bíróságok előtt további másfél millió ügy fekszik, ami majdnem kétmillió családot jelent. Ők a társadalom szélén élnek, ez egy igazi időzített bomba” – mesélte Ruiz.

Tíz perccel tíz előtt hangosabbá váltak a Francisco háza előtti hangszórók. „Azt mondják, hogy ez egy demokrácia, de ez nem az”, majd felhangzik a május 15-én kezdődött tüntetések jelszava: „ezt a válságot nem finanszírozzuk”. Egy négy rendőrből és két bírósági végrehajtóból álló csapat jelenik meg. Két nő, akik tanácstalanul megállnak az utcasarkon, és idegesen nézik az órájukat.

Mára Francisco megúszta, nem hajtják végre a kényszerkilakoltatást, ehelyett márciusig adnak időt Franciscónak, hogy rendezze adósságát. A harcostársak tapsolnak, és győztesnek érzik magukat, legalábbis ebben a pillanatban.

Majd a színes csapat a Deutsche Bank közeli fiókjához vonul, ahol Francisco is ügyfél. Arra szeretnék rávenni a bankárokat, hogy ebben az esetben mondjanak le a követeléseikről. Most azonban a vezető hívja a rendőrséget, akik elzavarják a tüntetőket. A jog a bank oldalán áll. „A mi üzleti gyakorlatunk megfelel a többi bankénak” – válaszolják az újságírói kérdésre.

Most néhány politikus szeretne a kérdéssel foglalkozni. A novemberi választásokon súlyos vereséget szenvedő szocialisták módosítani kívánják az árverezésre vonatkozó törvényt. A jövőben az elmaradozó adósok ingatlanuk visszaadásával megszabadulnának minden más terhüktől. De a PAH mozgalom tüntetői szkeptikusak a kérdésben: „A konzervatív néppárt, melynek abszolút többsége van a parlamentben, aligha mutat érdeklődést, hogy ebben valami változzon… Ők a bankok és a nagytőke oldalán állnak” – fogalmaz Ruiz.

(Die Welt – welt.de)